2013.01.16.
06:00

Írta: joco78

Búcsú Delhitől

India, Újdelhi - Ódelhi 

Harmadik nap (2.) 2012. február 19.

 

A kabátos-hűvös tél hip-hop visszahúzódott, most pedig tűz a nap.

Vörös erőd

Reggel 9-re visszamegyünk a Tourist Boureu-ba, hogy Jonas-szal találkozzunk, de ő nem jön. Lehet elaludt, vagy meggondolta magát, így nélküle megyünk megnézni a Vörös Erődöt (Red Fort). Odamegyünk, tűz a nap, fő a fejünk, sok a turista, semmi kedvünk bemenni. Egy kicsit fényképezkedünk, aztán keresünk egy kajálós utcasort Old Delhiben. Többször eltévedünk, közben büdös van és nyomor, és már kezdjük érezni, hogy fáradunk.

RedFort_01_500.JPG

Bök

Megint jönnek a koldusgyerekek és ugyanazt kántálva böködnek, hogy legyen már elegem belőlük. Ezt a bökdösés dolgot jól megtanulták, mert tudják, hogy amitől igazán irtózik a fehér turista, az az, amikor koszos kézzel fogdossák. Velem ráfaragnak, mert visszabökdösök, amitől ki is zökkennek és elbizonytalanodnak. Én diadalittasan (de érdektelenséget tettetve) megyek tovább és örülök, hogy egy nap alatt tökéletesítettem a módszert. 

 

StreetFood_500.JPG

 Utcai kaja


kifozde_250.JPG A kajálós utcasort végül véletlenül találjuk meg és az is kiderül, hogy a Daulat ki chaat, amit mi a negyed nevének hittünk, az valójában valami jughurtos étek. Amit végül mégsem próbálunk ki, bármennyire is gusztusos. Én nem mondtam le róla csak elnapolom a dolgot, Iza pedig még nem érzi magát elég erősnek, hogy az utcáról egyen.

Én már az érkezésünk első napján ettem az utcáról, – Iza pedig szörnyülködve nézte és közölte, hogy ő inkább nem – és különben is kell majd valaki, aki engem ápoljon. Egyébként az utcáról evés az egyik legnagyszerűbb és legdurvább dolog egyszerre. Sokan feküdtek már napokig lázasan különféle gyomorfertőzésektől szenvedve, sokszor egy jobb étterem is tud kínokat okozni. Nem állítom, hogy magabiztosan mozgok az ilyen helyek között, vannak szabályok, amiket sosem rúgnék fel. De azt már megtanultam, hogy nem minden piszkos, ami annak látszik, és ugyanígy nem minden tiszta, ahol ragyogó fehérség van. Pl.: ahol az utcán sütik ronda vaslábasban forró olajban az étkeket, ott aligha marad életben kórokozó, míg egy rosszul elmosott evőeszköz könnyen a turista vesztét okozhatja.

Marad hát a nyitott szem és az intuíció.

 

Autorikshaw

Délután kajálunk egy Lonely Planet által ajánlott helyen, aztán visszaszaladunk a szállóba sebtiben felvenni a csomagjainkat. El kell érnünk a 3 órás vonatot Jaipurba!

Az Old Delhi Station elérhető lenne metróval és egy kis gyaloglással, de a tűző napon kutyagolás után már túlságosan fáradtak vagyunk. A szállón megkérdezzük, hogy mennyibe kerülne az út autorikshaw-val, majd keresztülvágunk hosszában a Main Bazaaron. A rikshaw-sok a nyomunkban, de amíg nem mennek le a javasolt árig, addig mi csak gyalog nyomulunk előre. Végül az egyikük – aki korábban rálegyintett az alacsony összegre – utolér és bevállalja. Közben még morog, hogy ez neki bizony nem biznisz.

Autorikshaw_in_Delhi_500.JPG

De le a kalappal emberünk előtt, utána úgy nyomja a gázt és olyat szlalomozik a tömegben, hogy öröm nézni. Kb. úgy kell ezt elképzelni, mint a Ben Hur fogathajtó versenyét csak kevesebb halottal.

Szólj hozzá!

2013.01.15.
06:00

Írta: joco78

Korea, Japan, Hungary

India, Újdelhi

Harmadik nap (1.) 2012. február 19.

 

A szállóban távozás előtt be akarjuk adni a csomagjainkat megőrzésre, ezért várnunk kell a reggel 8-as váltásra, hogy kinyissák a raktárat. Eközben megismerkedünk egy nagyon kedves dél-koreai párral Suval és Kimmel, azaz Kennel, ahogy ő hívatja magát angolosan.

Ők többedszerre járnak Indiában, ez a negyedik év, amikor megcsinálták a vipassana kurzust. Ez annál is izgalmasabb, mert Izában komolyabban felmerült, hogy az utunk során ő is részt vegyen egy ilyen tíz napos elvonuláson. Engem szintén izgat a dolog, de egyelőre még nem erős bennem a késztetés.

Su és Kim járt már Magyarországon is, mesélnek nekünk a hazai Zen központról, amiről úgy tűnik, hogy nemzetközi viszonylatban jóval ismertebb, mint otthon.

Kieg.

Az első naphoz kiegészítve: a reptéren összeszedett japán barátunk, Joshi beköltözött a mellettünk lévő szobába. Amikor később visszatértünk a késődélutáni utunkról az ajtórésben az alábbi levélkét találtuk:

Joshi_letter_500.JPG

2 komment

2013.01.14.
06:00

Írta: joco78

Turista belépő

India, Újdelhi, Hare Rama Guest House

Második nap (5.) 2012. február 18. este 10:10

 

P1040647_500.JPG

UseStairs_250.JPGA New Delhi Stationtől metrózunk az AIIMS (ejtsd: éjmsz) nevű megállóig, onnan pedig autorikshaw-val megyünk tovább Iza nagy örömére. Delhiben a felszíni közlekedéstől eleinte kitört a frász, de mára már kifejezetten élvezzük.
Már nem akarjuk annyira megérteni a hogyant, itt ugyanis sokkal fontosabb a hová. Az, hogy egy háromsávos úton öten is elférnek egymás mellett már egyáltalán nem zavar. 

Hazafelé bementünk a vasútállomáson lévő Tourist Bureauba és foglaltunk magunknak vonatjegyet Jaipurba. Holnap délután 3-kor indulunk!

SpittingIsProhibited_500.JPG

Közben ugyanott megismerkedtünk egy norvég sráccal, Jonas-szal, aki Agraba és Varanasiba próbált magának jegyeket foglalni. Jonas egyébként a Vöröskereszt dolgozója és Kathmanduban munkálkodik. Ő afféle kihelyezett koordinátor, aki a helyieket segíti az utak építésében és azok járhatóvá tételében. Most valami nepáli ünnep miatt adódott neki öt nap szünete, ezért átruccant Delhibe, mivel Indiában még nem járt. 

P1000301_500.JPG

Pár hete, az utunkra készülődve Iza megtalálta a kathmandui turista belépőjét, ami a helyi Durbar térre engedett belépni. Ki tudja, mi okból, ezt a haszontalan belépőt tette az átlátszó pénz- és irattartójába, amit a nyakában hord. Csak később vettük észre, hogy a fényképes-pecsétes kartonlapkát látva, több helybéli gondolja róla, hogy ő valami hivatali személy, ezért sokszor megkülönböztetett figyelemben részesítik. Jonasnak is ez tűnt fel, ő viszont a nepáli vonatkozást szúrta ki.

Némi eszmecsere és jegyvásárlás után elsétáltunk vele a közeli Main Bazaarba és elirányítottuk őt a szállása felé. Ha minden igaz, akkor a holnap délelőttöt Jonas-szal töltjük és megnézzük Delhi valamelyik nevezetességét.

009_500.JPG

Szólj hozzá!

2013.01.14.
00:01

Írta: joco78

Út a boldogsághoz

India, Újdelhi, Hare Rama Guest House

Második nap (4.) 2012. február 18. reggel 8:00

 

A szomszéd szobába Joshi, a japán srác költözött, akivel együtt érkeztünk a reptérről. Az éjjeli hideget ő is alábecsülte, ezért ő kapta meg az egyetlen otthonról hozott pokrócunkat. Mi pedig éjjelre az Etihados "kölcsön"-pokrócokba bugyoláljuk magunkat.

Mindenesetre sikeres volt az első körútunk, beszereztünk egy pár praktikus dolgot. Vettünk egy flip flopot nekem a tussoláshoz, aztán egy kis kést a gyümölcshámozáshoz és minden egyébhez. Egy ballon víz és az elmaradhatatlan helyi mangó juice, ami talán a legfőbb indok volt, hogy visszajöttünk Indiába. Izának két kényelmes útinadrág, két nagy bádogbögre iváshoz és főzéshez, valamint egy vízforraló elektromos spirál a teák és levesek elkészítéséhez. Még néhány szem lealkudott narancs és teljes a lista.

Asszem, már csak egy akkus zseblámpát kell majd beszerezni és mindenünk meglesz a boldogsághoz.  

HareRamaGuestHouse_businesscard_500.JPG

Szólj hozzá!

2013.01.10.
06:00

Írta: joco78

Nyaggatás

India, Újdelhi, Hare Rama Guest House

Második nap (3.) 2012. február 18. reggel 8:00

 

A másik kedvenc koldulási módszerem a nyaggatás.DominosPizza_200.JPG Rutin ide vagy oda, ilyenkor bizony észnél kell lenni, mert itt már kemény auracsapolás folyik. Jönnek a gyerekek, általában egy testvérpár, egy 5-6 éves kicsi, egy még kisebbel kézenfogva és rúpiáért vagy euróért könyörögnek. Hosszasan elkísérnek, kéregetnek, időnként fogdosnak és belénk kapaszkodnak, de a legidegesítőbb, hogy órákon keresztül ugyanazt mondogatják.

Szőrös szívű gané legyen, aki legalább egy nemet nem vet oda nekik. A gyerekek pedig csak jönnek és könyörögnek, rimánkodnak, siránkoznak végestelen végig a bazársoron. Bevetjük a negligálásos módszert, tudomást sem veszünk róluk, de ők rólunk annál inkább igen. Amíg mi bemegyünk a boltokba, addig ők türelmesen megvárnak és igencsak meglepő, amikor még negyed óra után is kint fogadnak és onnan folytatják, ahol abbahagyták. Az ember fia eközben elgyengül, ideges lesz és már bármit megtenne, hogy hagyják őt békén. Bujdosni, elfutni, fenyegetőzni vagy kiabálni teljességgel hiábavaló  ők azok az emberek, akik megtanítanak európai mivoltunkat levetkőzni. Minden otthonról hozott módszer érvényét veszti.

A megoldás egyszerű, mint a pofon, a kivitelezése már nem annyira. Csak erősnek és magabiztosnak kell lenni  időnként pedig jó nagyokat mosolyogni. Ha belülről tényleg elég erősek vagyunk, akkor ezt ők is megérzik és továbbállnak újabb áldozat után nézve.

Szólj hozzá!

2013.01.08.
06:00

Írta: joco78

Anya gyermekével

India, Újdelhi, Hare Rama Guest House

Második nap (2.) 2012. február 18. reggel 8:00

 

A koldusokat már egy kicsit nehezebben viselem, még ők is érzik, hogy friss hús vagyok. Már nem tör ki a frász, mint annak idején – nem félek, hogy kirabolnak vagy átvernek –, csak hát kijöttem a ritmusból.

begger_200.JPG

Először jön az anya a karján a gyermekével, hogy segítsek rajta. Rövid úton közli, hogy ne adjak pénzt, neki csak tejre van szüksége. Aki még nem ismerné a módszert, annak most leírom: A fenti szöveggel becsalogat a boltba, hogy vegyek a csecsemőjének tejet. Ott aztán előkerül egy borsos árú bébitápszer, amit ő emel le a polcról, általában valami vödrös kiszerelésű anyatejpótlék. Az összefacsarodott szívű turista ezen a ponton már semmire sem tud nemet mondani. Tudja, hogy nem segíthet a világ összes koldusán, akkor legalább ennek az egynek miért ne szerezne örömet. A pénztári fizetés után az anya kikapja a vödröt  a turista kezéből és mintha etetni menne elrohan.

 

Amit utána már nem látni, hogy a bontatlan vödör szépen visszakerül a boltba, annak az ára pedig a koldus zsebébe. Ha ki akarunk babrálni velük, akkor rögtön meg kell bontani a tápszert – persze ettől senkinek sem lesz jobb.

8 komment

2013.01.07.
06:00

Írta: joco78

Soha ne mondj nemet!

India, Újdelhi, Hare Rama Guest House

Második nap (1.) 2012. február 18. reggel 8:00

 

Érkezésünk napján alszunk délután 3-ig. A Main Bazaar zaja behallatszik, kintről távoli tülkölés és kiabálás. Na igen, ez India – mostantól nem lesz nyugtunk. A legutóbbi India-Nepál utunk során sikeresen kialakítottunk egy magatartást, ami nemcsak a túlélésben segít, de még élvezetessé is teszi az ittlétet.

MainBazaar_01_500.JPG

Kimegyünk a nyüzsgésbe, a helyiek között meglepően sok a fehér turista. A Main Bazaart mindig szerették a hátizsákosok, de fel nem foghatom, hogy miért. Itt aztán mindent megkap az ember, amit Indiától remél, különösen ha sztereotípiákra és felszínességre vágyik. Ez persze nem a Bazaar, hanem az európai ember kritikája akart lenni.

Két méter után már mindenki akar tőlünk valamit: az árusok csalogatnak, a riksások vinnének, a fejvadászok boltokat és olcsó utazásokat kínálnának.

MainBazaar_05_500.JPG

Van aki csak arra járó civilnek álcázza magát – Hello, how are you? Where are you from? – egyszerű kérdésekkel próbálnak a málnásba csalogatni. Én teli szájjal vigyorgok, egyrészt, mert a régi emlékek jönnek elő és élvezem a helyzetet, másrészt mert ez segít a nyugalmamat megőrizni. Ha idegeskedek, hogy hagyjanak már békén, illetve elkezdek tiltakozni – az a legrosszabb. Ha bármire is nemet mondok, azt egyszerűen kihívásnak tekintik. Ha valami nem érdekel, akkor a legjobb, ha tényleg nem érdekel és így nem is reagálok.

MainBazaar_03_500.JPG

2 komment

2013.01.04.
06:00

Írta: joco78

Pokróc és kispárna

India, Újdelhi, Hare Rama Guest House

Első nap (3.) 2012. február 17. este 8:50

 

Joshi

Iza pénzt vált, én addig a csomagjainkat rendezgetem, köztük a gépről megmentett Etihados kispárnát és pokrócot. Olyan ez mint a törölköző a szállodákban, elvileg nem lenne szabad elvinni, de gyakorlatilag benne van az árban.

LonelyPlanet_India_04.JPG

Közben megszólítok egy japán srácot, akinek ha jól látom, akkor szintén Lonely Planet útikönyv van a kezében.


Eszembe jut az első utunk, amikor először mi is ugyanígy ültünk itt és megpróbáltuk kitalálni, hogy hogyan jussunk be a városba. Akkor egy svájci fiúval és egy japán kislánnyal fogtunk össze, hogy négyesben kinyomozzuk, merre lehet a buszmegálló. Akkor, 2010 októberében, néhány nappal a Commonwealth Games előtt (miniolimpia vagy mi a szösz) a metró már kész kellett volna legyen – ennek megfelelően ki is volt táblázva több helyen. A buszmegállót nem találva jó ötletnek tűnt, metróval bejutni a városba,– annál is inkább meglepett, amikor a metrómegálló helyén megpillantottuk a félkész építkezést és a komótosan folyó sínfektetést.

 

Azóta eltelt több mint egy év, a buszmegállót most sem találjuk meg elsőre, de legalább a metró az elkészült. A kiírás szerint reggel 6-tól jár. Most 5 óra múlt. Mit veszíthetünk - előre megyek, megnézem.

5 óra 10 perc, az aluljáróban sehol egy lélek, de a metró már működik!

Visszamegyek Izához és újdonsült japán barátunkhoz, Joshihoz – közben egy oszlop mellett kis európai csapat várakozik. Ez itt a buszmegálló? – kérdezem, de ők sem tudják. Ők ugyanis a 6 órai metróindulásra várnak. Na mondom, akkor felejtsük el a buszt, biztosan tudom, hogy a metró már jár. Ekkorra a kis nemzetközi csapatunk már hattagú és közösen megyünk befelé a városba.

 

Delhi_szoba_01_250.JPG

Megérkezünk a New Delhi Stationhöz, innen csak egy köpésre van a turisták által is kedvelt Main Bazaar. Nincsen fix szállásunk, kinéztünk egy jó pár szóba jöhetőt a környéken. A többiek leszakadtak (bár a kis utcákban még többször összefutunk), így csak Joshival hármasban megyünk szállást keresni. Kb. az ötödik hely az, ahol a tűrhető állapotok mellett, nem csak szabad szoba van, de az ár is elfogadható. Joshi még nem ismeri a helyi viszonyokat, de már volt egyedül Kínában és bejárta Mongóliát.

Delhi_szoba_02_250.JPG

A Hare Rama Hotelben a szobánk igencsak puritán, ha nem ismernénk az átlag színvonalat, akkor síkíva menekülnénk innen. Ágy, asztal, tévé. Szék nincsen. Meleg víz van. Csótányok sincsenek és az általános lepukkantság ellenére tisztaság van.

Nekem már ott megnyerte a tetszésemet, hogy kiplakátolt fix tarifával dolgoznak. Ez errefelé nem szokás.

 

HidegETIHAD_kisparna_200.JPG

Delhiben egyébként hideg van. Egyszerre érzem a szokásos szagokkal teli fülledtséget miközben estére már kell a kabát. +10 fok van hajnalban. Mi ez ahhoz képest, hogy Londonban -1, otthon Magyarországon meg -16? Na, ezt a +10-et az itteniek is nehezen viselik, állítólag nem szokott ilyen hideg lenni.

 

Mi reggel 9-re végre aludni térünk, és felavatjuk az Etihadtól „kölcsönzött” pokrócot és kispárnát. Fázik a kilógó lábunk, de végső soron örülünk. Megérkeztünk.

Szólj hozzá!

2013.01.03.
06:00

Írta: joco78

Szépen sorban

India, Újdelhi, Hare Rama Guest House

Első nap (2.) 2012. február 17. este 8:50

Szóval, megérkezünk Delhibe az Indira Gandhi International Airportra és beállunk a útlevél és vízumvizsgálatra. Jó nagy csarnok és hiába hajnali 3, ott állunk vagy 6-700-an. Ehhez nem kell más csak három egyszerre beérkező repülőgép és máris kígyóznak a sorok.

Kesz_02.gif

Izával ráérősen töltögetjük a gépen kapott vízumos papírt, most már nem sietünk, reggelig úgyse jutunk be a városba. Megállapítjuk (mintha nem jártunk volna még itt), hogy itt bizony nagy úr a bürokrácia és a helyieknek nem kevés gyakorlatuk van a sorban állásban. Ennek ellenére több indiai megelégeli, hogy nem halad a sorunk és átszökdösnek más oszlopokba. Mi utolsó előttiként továbbra sem izgulunk, mi ezzel csak nyerhetünk. Így aztán egyre csak fogynak előlünk az emberek, de ahogy egyre közelebb érünk a pecsételő szakikhoz bennünket is átjár a félsz. A szomszéd sorokba átszökött emberek már rég végeztek, a mi ügyintézőink pedig nagyon komótosak. Végül – bár sorra kerültem – mégis egy másik ügyintéző elé lépek, akivel egy perc alatt végzünk. Iza az egyik marconát kapja meg, és ugyan a papírjaival minden rendben, azért kap egy kis kioktatást, hogy mit hogyan. A sorban utána következő már nem ilyen szerencsés, az ügyintéző a órájára néz, szó nélkül feláll és kilép a pultból magára hagyva az utolsó embert.

Szólj hozzá!

2013.01.01.
00:01

Írta: joco78

Első nap

India, Újdelhi, Hare Rama Guest House

2012. február 17. este 8:50

 

MainBazaar_500.JPG

Hajnali 3 körül landolt a gépünk Delhibe, nagyjából három órát utaztunk ide Abu Dhabiból. Az átszállás is jól sikerült, a kezdeti késés ellenére rendben elértük a csatlakozást az araboknál és kiálltuk azt a rettenetes hosszú sort, hogy átvizsgálják a kézipoggyászunkat. Ott, mármint Abu Dhabiban még semmi különös, indiai arcokat még keveset láttunk, sok az átszállásra váró fehér ember és persze akadnak fátylas, letakart nők és burnuszos arabok.

 

Közel s távol

 

A közel kelet nekünk itt már távoli, Iza nyafog a sorban, hogy ha ez a nő a háta mögött még egyszer meglöki, akkor isten bizony beszól neki. Én figyelmeztetem, hogy ahová mi tartunk, ott még cifrább lesz, és már itt érdemes gyakorolni az elfogadást. A mögötte álló keleties vonású pici nő láthatólag nem akar rosszat, csak mafla és figyelmetlen. Errefelé a tömegben való lökdösődés és furakodás afféle bevett szokás. Inkább legyünk hálásak, hogy az atrocitásokat nem egyszerre kapjuk, hanem apránként, fokozatosan.

 

Ami még az araboknál feltűnik, az a fenékmosós vécé. Keleten a papíros megoldás nem túl divatos, leginkább csak ott van, ahol európaiak is megfordulnak (pl. hotelek, éttermek). A technikával egyébként semmi bajom, magam is sokkal higiénikusabbnak tartom – igaz, én sem erre szocializálódtam. De azért ott állok a zuhanyrózsát nézve és azon töröm a fejem, hogy a mosás után mivel törlöm magam szárazra. Erre később meg is kapom a választ, az egyik helyi úriembert látom távozni  hátul vizes nadrággal.

London_AbuDhabi05.gif

Egyébként reggel óta utazunk, reggel fél 6-kor Londonban már a metrón ülünk, hogy 10:15-kor felszálljon velünk a gép a Heathrowról. Légitársaságnak az arab Etihadot választottuk, mivel árban és minőségben ők kínálták a legjobb színvonalat. És valóban – kényelmesen ülünk, a stewardesek kedvesek és teszik a dolgukat, mi pedig élvezzük, hogy jókat kajálunk és egy rakás film és zene közül válogathatunk az ülésbe épített képernyőinken. Azért este 8-kor Abu Dhabiban (helyi idő szerint) az átszállásra várva már egy kissé fáradtak vagyunk, de lesz ez még ígyebbül is.

AbuDhabi_500.JPG

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása