India, Rádzsasztán, Pushkar
Nyolcadik nap (1.) 2012. február 24.
Pushkarban minden este megnézzük a naplementét a tó fölött. Túl azon, hogy egy lenyűgöző és csodaszép látványban van részünk, több praktikus oldala is van a dolognak. Egyrészt, ekkortájt kezdünk feléledni a délutáni sziesztánkból, már nem kell félni a tűző naptól. Másrészt a hegyek mögött lemenő napot mindig egy fél órás látványos hindu szertartás követi.
A szabályok szerint nem szabad cipővel vagy papuccsal a tó közelébe menni, azokat le kell venni a gát távolabbi oldalán. A fényképezés is tiltott, bár a helyiek ezért nem szólnak és a kamera is ott van szinte minden turista kezében.
Érdekes volt látni azt a három amerikai turistát, akikre rászólt az egyik helybéli. A bűnük az volt, hogy a víz közelébe vitték a lábbelijüket. A szandált levetették ugyan, de azt mindvégig a kezükben fogták. Ez ugyebár tisztátalan dolognak számít, ezért szólt rájuk a helyi hindu. Kellő nyelvtudás híján széles mozdulatokkal figyelmeztette az amerikaiakat, amit ők támadásként éltek meg. Emberünk meg azt láthatta, hogy a turisták többedszeri kérésre sem engedelmeskednek, ezért megpróbálta az egyik lányt kifelé tolni.
Mindkét fél a maga szentségét féltette. Az egyik a napi imádságok érinthetetlen tavát, a másik a saját individumának a személyes zónáját. Mindkettő meg lett sértve. A finom taszigálásra a lány elkezdett hangosan kiabálni, hogy Mit nyúlkálsz te baromarcú, ez az én személyes terem, ide nem léphet be senki!. Végül némi szóbeli és gesztikulációban megnyilvánuló dulakodás után az amerikaiak arrébb álltak, de a hangos káromkodást még sokáig lehetett hallani: – Mit képzel ez magáról? Ez teljesen megőrült. „Fuckin' idiot.”
Guru
Szokásunkhoz híven Izával a harmadik este is várjuk a naplementét, amikor a semmiből ott terem Maharaja Shiva Prima Pushkar Guru és beszélgetni kezd velünk. Kinézetre pont, mint egy szerzetes, – abból is az ápolt, rendezett kinézetű verzió. Megkérdezi, honnan jöttünk, mire némi merengés után felidézi, hogy 2004-ben már jártak nála magyar tanítványok. Minden mozdulata és szava lassú és kimért, ugyanilyen komótosan keresi elő tarisznyájából a névjegykártyáit. De mielőtt odaadná, hosszasan írogatott rájuk, mint kiderül, egy-egy személyre szabott mondat van a kártyák hátoldalán. Izának és nekem is ad egy-egy szanszkrit nevet, valamint mellé az angol nyelvű magyarázatot. Iza így lesz Sapna, én pedig Ganesh a hindu keresztségben. Néma csendben ülünk és figyelünk, a guru pedig lelkesen és kéretlenül mindkettőnket a tanítványává fogad.
Ekkor, mintegy negyed óra aktív merengés után a parton felbukkan két raszta hajú turista, akik láthatóan a guruhoz jöttek leckét venni. Szívélyesen üdvözlik egymást, és ha már így alakult, akkor a guru minket is meginvitál egy part menti tanításra. Maharaja Shiva Prima Pushkar Guru épp csak azt felejti el megkérdezni, hogy nekünk mi a benyomásunk, és hogy kívánunk-e tőle leckéket venni.
Megköszönjük az invitálást, de a lehetőséget mosolyogva visszautasítjuk.
Itt véget is érhetne a történet, de amikor sötétedés után felállunk (bő fél óra múlva) és tovább akarunk menni, akkor önkéntes gurunk ismét felbukkan a semmiből és széles mosollyal az arcán egy közös fotót kezdeményez. Az oldalamon mindig ott a gép, de semmi kedvem sincs fényképezkedni. Izával egymásra nézünk és a sötétségre hivatkozva finoman visszautasítjuk.
A közös fotó mindezek mellett sem jött létre, és könnyen lehet, hogy ezzel a döntésünkkel épp az instant megvilágosodásunkról mondtunk le.
