India, Ashram Express, Delhiből Jaipur felé
Harmadik nap (3.) 2012. február 19.
Egy órával hamarabb kint vagyunk az állomáson, a vonat már bent, elfoglaljuk a helyünket aztán elszökdösök üdítőt és vizet vásárolni. Délután 3:20-kor indulunk, de az erős nap, a sok gyaloglás és a töméntelen por leamortizált mindkettőnket, így felhajtjuk az ágyakat (alvókocsi) és már alszunk is. Másfél óra elég, persze ettől még nem leszünk kipihentek, de legalább töltődtünk egy kicsit. A szemben ülő helyiek végig minket néznek, fel is tesznek néhány bátortalan kérdést – honnan jöttünk?, hová megyünk? – egyébként kedvesek. Iza meséli, hogy valahányszor kinyitotta a szemét, mindig látott egy néhány szempárt, amelyik éppen őt figyelte.
A vonat, illetve a 3AC osztály, amin utazunk nem rosszabb, mint az otthoni MÁV. Tisztának nem tiszta, de annyira nem is koszos, hogy ne lehetne meglenni. Más az elrendezés, de lényegében ugyanazok a viszonyok.
Minden egyes vonat baromi hosszú, bár nem mértem le, de az 1 km, az simán megvan. Szabad hely nem igen van, a kisebb állomásokon is épp annyi a felszálló, mint ahányan leszálltak. Nem árt előre foglalni, – állítólag egyes járatoknál hónapokkal előre.
Amiről a vonatozás kapcsán érdemes még szólni, azok az árusok. Kb. percenként bukkan fel közülük egy és a szűk folyosón az emberek közt átpréselve magát kiabálva kínálja portékáját meg-megállva minden ülésnél. Ezek között vannak a vasúttársaság alkalmazottai és vannak, a nem tudjuk kinek az alkalmazottai. Az előbbihez tartozik a masala chai árus, illetve a hideg és meleg étel árus. Aztán van egy ember láncokkal és lakatokkal, aki a táskalopást hívatott megelőzni – tőle is lehet vásárolni. Aztán jön a cipzár árus, ez már rejtélyesebb. Aztán a vak szerzetes, aki kis adománygyűjtő csajkát tart az egyik kezében, a másikkal pedig áldást oszt. A kalauzt és a puskás rendfenntartó katonákat nem számolom, ők nem a pénzre mennek. Aztán felbukkan a pókember árus. Ő akár a Józsefvárosi piacon is árulhatna, nála ugyanis egy hatalmas kupac műanyag pókember van, melyeknek a gömböc alakú keze-lába ragacsos. – Így tudnak a függőleges ablakon lefelé bukfencezve lemászni. Ráadásul ezeken a vonatokon elég kicsik az ablakok, így szegény pókember – akárki vásárolja is meg – nem tud kettőnél többet bukfencezni. De félre az okoskodást, minden bizonnyal ez is jó üzlet.
