India, Újdelhi, Hare Rama Guest House
Második nap (1.) 2012. február 18. reggel 8:00
Érkezésünk napján alszunk délután 3-ig. A Main Bazaar zaja behallatszik, kintről távoli tülkölés és kiabálás. Na igen, ez India – mostantól nem lesz nyugtunk. A legutóbbi India-Nepál utunk során sikeresen kialakítottunk egy magatartást, ami nemcsak a túlélésben segít, de még élvezetessé is teszi az ittlétet.
Kimegyünk a nyüzsgésbe, a helyiek között meglepően sok a fehér turista. A Main Bazaart mindig szerették a hátizsákosok, de fel nem foghatom, hogy miért. Itt aztán mindent megkap az ember, amit Indiától remél, különösen ha sztereotípiákra és felszínességre vágyik. Ez persze nem a Bazaar, hanem az európai ember kritikája akart lenni.
Két méter után már mindenki akar tőlünk valamit: az árusok csalogatnak, a riksások vinnének, a fejvadászok boltokat és olcsó utazásokat kínálnának.
Van aki csak arra járó civilnek álcázza magát – Hello, how are you? Where are you from? – egyszerű kérdésekkel próbálnak a málnásba csalogatni. Én teli szájjal vigyorgok, egyrészt, mert a régi emlékek jönnek elő és élvezem a helyzetet, másrészt mert ez segít a nyugalmamat megőrizni. Ha idegeskedek, hogy hagyjanak már békén, illetve elkezdek tiltakozni – az a legrosszabb. Ha bármire is nemet mondok, azt egyszerűen kihívásnak tekintik. Ha valami nem érdekel, akkor a legjobb, ha tényleg nem érdekel és így nem is reagálok.
