Távol Ázsiától

India, Rádzsasztán, Jaipur

Ötödik nap 2012. február 21.

Másnap délelőtt felkapaszkodunk a Nahargarh erődhöz. Talán nem kellett volna a hegy lábáig gyalog menni, ami a városon belül van vagy 4-5 km. A táv nem is olyan vészes, sokkal inkább a metróépítés és a feldúlt város. A hegy lábánál eltévesztjük az utat és egy gyerekcsapatba botlunk. Talán az egyik anyuka vigyázhat több család gyerekére, de tény, hogy nagyon örülnek a fehér turistáknak. Én egy picit megrettenek, hogy rúpia és cukorkunyerálás lesz a vége, de valójában csak örülnek az új arcoknak és minden áron a figyelmünket akarják.

Végül megvan a szerpentin, 2 km kaptató felfelé. Délre fenn vagyunk, az út végén narancsevés és teasüti majszolás a táskából.

Találunk egy palotát is – végül is ezért épült az erőd – és 30 rúpiáért bemegyünk. Indiaiaknak csak 10 rúpia – én próbálom is elhitetni, hogy helyiek vagyunk, de nem hisznek nekem. A bejáraton túl egy angolul nagyon rosszul, de annál rutinosabban beszélő öregember kalauzol bennünket. Későn kapok észbe, hogy akkor ő most guide lenne vagy mi a szösz, de Izával együtt hagyjuk, had erőlködjön. A leghasznosabb az első két mondata, – ebből megtudjuk, hogy a maharaja lakott itt, na meg a kilenc felesége. Megmutogatja a szinteket és a szobákat, szeretné ha fotóznánk a fal mintáját és az íveket, de az bennünket csak mérsékelten érdekel. Többször felajánlja, hogy majd ő fotóz bennünket, néha engedjük is neki, de hát nem kértünk guide-ot és fizetni sincs sok kedvünk.

A végén adunk neki tízet-tízet, ez is több mint amennyit ért, de ő közli, hogy ez bizony száz volt. Mi mondjuk, hogy ennyi, nem több, ő még próbálkozik, aztán továbbállunk.

Ő az...

Délután visszamegyünk a csomagjainkért a hotelbe, órákig kivárunk a hotel árnyékában, aztán 5 körül buszra szállunk, hogy eljussunk Pushkarba.

A buszpályaudvaron megtaláljuk az utolsó turistabuszt, ami nem csak, hogy nem oda visz, de nem is annyiba kerül, mint amennyit mi számoltunk. A sofőr után a pénztáros már feleannyi árat mond – már nincs kedvünk az egészhez.

Megkeressük a negyedóránként induló local buszokat, de azok is átszállásosak. Három és fél óra buszozással eljutunk Ajmerig, ahonnan már csak fél óra Pushkar. Ajmer is valami szent város, állítólag a muszlimok egyik fontos bástyája, de nem maradunk ott, hanem fölugrunk a másik buszra.

A buszállomáson még elbúcsúzunk Krishnatól, attól a húsz éves diáktól, aki több mint két órán keresztül szóval tartotta Izát – gyakorolta vele az angolt, valamint lekérdezte a fél életünket. 

Végül megérkezünk Pushkarba, amiről Jaipurban még azt mondták, hogy nem túl érdekes pici település és jobb, ha még ugyanaznap tovább is állunk. Hiába van sötét, de az alatt a fél óra alatt amíg a szállásunkat megtaláljuk, egyértelművé válik, hogy jó helyen vagyunk és másnap bőven lesz itt látnivaló.