2013.01.08.
06:00

Írta: joco78

Anya gyermekével

India, Újdelhi, Hare Rama Guest House

Második nap (2.) 2012. február 18. reggel 8:00

 

A koldusokat már egy kicsit nehezebben viselem, még ők is érzik, hogy friss hús vagyok. Már nem tör ki a frász, mint annak idején – nem félek, hogy kirabolnak vagy átvernek –, csak hát kijöttem a ritmusból.

begger_200.JPG

Először jön az anya a karján a gyermekével, hogy segítsek rajta. Rövid úton közli, hogy ne adjak pénzt, neki csak tejre van szüksége. Aki még nem ismerné a módszert, annak most leírom: A fenti szöveggel becsalogat a boltba, hogy vegyek a csecsemőjének tejet. Ott aztán előkerül egy borsos árú bébitápszer, amit ő emel le a polcról, általában valami vödrös kiszerelésű anyatejpótlék. Az összefacsarodott szívű turista ezen a ponton már semmire sem tud nemet mondani. Tudja, hogy nem segíthet a világ összes koldusán, akkor legalább ennek az egynek miért ne szerezne örömet. A pénztári fizetés után az anya kikapja a vödröt  a turista kezéből és mintha etetni menne elrohan.

 

Amit utána már nem látni, hogy a bontatlan vödör szépen visszakerül a boltba, annak az ára pedig a koldus zsebébe. Ha ki akarunk babrálni velük, akkor rögtön meg kell bontani a tápszert – persze ettől senkinek sem lesz jobb.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tavolazsiatol.blog.hu/api/trackback/id/tr914999017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

joco78 · http://tavolazsiatol.blog.hu 2013.01.08. 07:38:35

A következő bejegyzés csütörtök reggelre várható.

vladx 2013.01.08. 11:14:59

teljesen okos és kreatív megoldás, nem is vártam ennyire kifinomultat Indiától :)

joco78 · http://tavolazsiatol.blog.hu 2013.01.08. 13:36:21

@vladx: Indiától nem is kell várni semmit. :) Mi sok mindent vártunk és sok mindent kaptunk - de még véletlenül sem azt és úgy, ahogy azt reméltük.

Bár India elvileg egy ország, de sem a rasszaiban, sem a kultúrájában, sem nyelvében, sőt még a vallásaiban sem egységes. Bár messziről nézve jobban látszanak a sajátosságai, kb. mint egy amerikainak Európa.

vladx: Üdvözöllek az olvasók között!:)

Guffy co. 2013.01.13. 17:31:04

na, ilyesmit is láttam...

Guffy co. 2013.01.14. 15:12:46

@joco78: ajánlom a post ismételt elolvasását, le vagyon benne írva :-)

joco78 · http://tavolazsiatol.blog.hu 2013.01.14. 15:59:56

@Guffy co.: Valóban. Nem olvastam el rendesen. Én kérek elnézést.

Guffy co. 2013.01.14. 16:39:04

valóban, indiai van a falóban :-)