India, Rádzsasztán, Pushkar, Hotel Kanhaia Haveli
Hatodik nap 2012. február 22.
Napközben fölfedezzük a várost, megcsodáljuk a központi nagy tavat, ahol szétszórták Gandhi hamvait. Körben kifelé gazdag bazársor és rengeteg európai turista, főleg hippik és elborult arcú beöltözött alakok. Van egy-két normális tekintet, de az a benyomásunk, hogy ide leginkább a divatozók és a külsőségekre vágyók jönnek.
Pushkarban meg is teremtettek ehhez minden csalogató feltételt. Multikulti éttermek, színes ruhák és kiegészítők, jóga kurzusok és ajurvédikus műhelyek. Mindez az európai szájíznek megfelelően, egyébként pedig tényleg van egy kisugárzása a helynek.
Jól érezzük magunkat, de vegyes érzéseink vannak a várossal. Amikor először megyünk a tó felé (még nem oda, csak felé!) a helyiek elkapnak és virágot nyomnak a kezünkbe, hogy ezt dobjuk majd a tóra szerencsehozó ősi hindu szokás szerint. Hát jó, én nem bánnám, de az ajándékozók nem akarnak leszállni rólunk. Semmivel sem jobbak, mint a koldusok, végül a srác ingzsebébe visszatuszkolom a virágot, és erővel kitérek az útjából. Ő tovább nyomja az álvallásos szöveget, a tájékozatlanságomra és szociális érzékenységemre játszik, adomány nélkül mégsem távozhatok.
Annyira nyomulós a virágosztó banda, hogy végül átlátunk a szitán. Ebből itt bizony nem lesz áhítat. Később mindannyiszor bepróbálkoznak ezzel a virágtukmálós lehúzással, és tényleg furcsa, hogy ez mennyire ellenkezik a hely szellemével.
Mindezek ellenére nagyon klassz a tó és az egész környéke. Körbe hegyek és kisebb paloták, – Pushkar egy kis ékszeres doboz.
